Események

III. Parasport Tanévzáró Ünnepély

III. Parasport Tanévzáró Ünnepély 

Nagykanizsa 2019.06.13. 

Idén a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) adott otthont a harmadik parasport-tanévzáró ünnepségnek. A rendezvényen a jó sportoló, tanulásban akadályozott gyerekeket és felkészítő tanáraikat jutalmazta a Zala Megyei Speciális Sportszövetség. Számos sportágban, köztük atlétikában, asztaliteniszben, terematlétikában ért el szép eredményeket huszonegy fiatal, Keszthelyről, Nagykanizsáról, Lentiből, Zalaegerszegről, Zalaszentgrótról.

 

A gyerekeket és tanáraikat elsőként Horváth Piroska, a Szivárvány EGYMI intézményvezetője köszöntötte. Kiemelte: a sportoló gyermekek mindegyike kimagasló teljesítményt nyújtott, amely azt is tükrözi, hogy tanáraik jól végzik a munkájukat.

 

Ezt követően Magyar Ferenc tankerületi igazgató mondott beszédet. Hangsúlyozta: a sport lényege leginkább abban rejlik, hogy saját határainkat feszegetve örömünket leljük a mozgásban.

– A sport valódi örömforrás, a vele járó teljesítmény pedig tiszteletet parancsol.

Az is csodálatos a mozgásban, hogy minden megtett méternek, legyőzött távolságnak lehet örülni. Hosszú távon pedig nem az a fontos, hogy valaki eljut-e a világhírnévig. Hanem az, hogy a sport által küzdeni tudással és akaraterővel vértezi fel magát az ember – fogalmazott Magyar Ferenc, majd elismeréssel szólt a gyerekek és pedagógusaik teljesítményéről.

 

Kámán Ferenc, a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülésének sportigazgatója arról beszélt: nemcsak az ünnepség révén hívják fel a figyelmet a parasport fontosságára és a sportolók eredményeire, hanem a megyei parasportnappal is, amit már évek óta megszerveznek. Zalai kezdeményezésnek köszönhetően ma már országszerte tartanak ilyen rendezvényeket.

 

Sziver Krisztina, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének szakmai koordinátora a rendezvényen bemutatta a szervezet munkáját, kiemelten azokkal a sportágakkal, amelyekben a sérülésekkel küzdő emberek megmutathatják rátermettségüket. Elmondta: diákolimpiát is szerveznek a parasportoló gyerekek részére, és számos olyan rendezvényt tartanak, ahol a versenyszerű sport mellett a szabadidősportot népszerűsítik.

 

A beszédek után a kiváló sportteljesítményt nyújtó gyerekek és tanáraik átvették az elismeréseket.